A mentálisan erős szülők ezeket a dolgokat kihagyják a gyereknevelésből
Fejben erős gyerekeket nevelni nem könnyű, hiszen ehhez a szülőnek is nagyon ott kell lennie mentálisan - nézni, ahogy a gyerek küzd, szembesíteni őt a félelmeivel, és felelősségre vonni a hibáiért nem egyszerű.
Viszont az amerikai Forbes szerint azok a gyerekek, akiket így nevelnek, könnyebben veszik majd az akadályokat, amiket az élet eléjük gördít, ami a siker egyik alapvető követelménye. Összeszedték, mik azok a dolgok, amiket kerülnek azok a szülők, akik így nevelik a gyerekeiket, ezekből szemezgettünk:
Nem állítják be őket áldozatnak
Kiestek a focicsapatból? Nem jött össze egy dolgozat? Ettől még nem kell áldozatként tekinteni a gyerekre, akit a rendszer próbára tesz. A visszautasítás és a kudarc az élet része. Nem szabad otthon körbeölelve keseregni és elátkozni mindenkit, ehelyett meg kell tanítani őket arra, hogy fordítsák hasznukra a küzdelmeiket. Meg kell találni a lehetőségeket, bármennyire is úgy tűnik, hogy a körülmények összefogtak ellene.
A bűntudat nem befolyásolja a nevelést
Amikor egy szülő bűntudatot érez, hajlamos eltérni a nevelési elveitől - például ha egyszer nemet mondott valamire, akkor a gyerek elkámpicsorodását látva inkább beadja a derekát. A mentálisan erős szülők tudják, hogy bár kellemetlen, de elfogadható dolog a bűntudat, és ez nem állhat a bölcsebb döntések útjába.
Nem állítják be a gyereket a világ közepének
Az
ember hajlamos mindent alárendelni a gyerekei érdekeinek és igényeinek,
de ez hosszabb távon nem jó stratégia, mert ezekből a gyerekekből
lesznek később az önző felnőttek. A mentálisan erős szülők arra helyezik
a hangsúlyt, hogy megtanítsák a gyereknek, hogy ő mivel járulhat hozzá a
világ jobbá tételéhez, nem pedig azt, hogy a világ mivel tartozik neki.
Bill Gates apja egy interjúban azt mondta, a volt felesége erősen
vallásos volt, és az egyik legfontosabb vezérelvük, amik mentén a
gyereket nevelték, a bibliai Lukács könyvéből származott: "Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon." A Microsoft atyja pedig híres a jótékonykodásról, úgyhogy ez nem ment mellé. (Persze nem feltétlen a vallás a megoldás)
.
Nem féltik túl a gyereket
Ha burokban nevelik, akkor persze megspórolják maguknak a plusz idegeskedést, viszont lassítják a gyerek fejlődését. A mentálisan erős szülők nem védelmeznek, hanem utat mutatnak, engedik, hogy a gyerek maga fedezze fel a világot, még akkor is, ha ez szülőként a frászt hozza rájuk.
A gyereknek nem lehet hatalma a szülő felett
Azok a gyerekek, akik megmondják, hogy mi legyen a vacsora, vagy mit csináljon a család a hétvégén, túl sok hatalommal bírnak a szülő fölött. Egy gyerek számára nem egészséges, ha egyenrangú félként kezelik- a cikk szerint érdemes megtartani a hierarchiát, persze ez nem zárja ki azt, hogy meghallgassák a gyerek véleményét.
Nem várják el azt, hogy a gyerek tökéletes legyen
Az, hogy magasak az elvárások, egyáltalán nem baj, de ha azt akarják, hogy minden területen mindenkinél jobbak legyenek, az vissza fog ütni. Arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy saját magukhoz képest a legjobbak legyenek.
Nem akadályozzák meg azt, hogy a gyerek hibázzon
Lehet, hogy valamit elront egy dolgozatban, nem pakolja be a cuccait rendesen az edzésre - a legnagyobb tanítómester az élet, néha hagyni kell dolgozni. Engedni kell a gyereket hibázni, és aztán nézzen szembe a következményekkel is, mert ebből fog igazán tanulni.
Forrás: forbes.hu
Kép: Pinterest