Személyiség, önismeret, kreativitás
fejlesztő foglalkozás gyerekeknek
Óvodásoknak, kisiskolásoknak egy hely, ahol önfeledten játszhatnak, elfogadó légkör öleli át őket, ahol elmerülhetnek a fantázia és a mese birodalmában, ahol igazán gyermekek lehetnek.
JÁTÉKTERET MINDENKINEK!
1126 Budapest, Istenhegyi út 4/G 0631/782-7102 0670/297-3788
Foglalkozásokról
Ez a tér azért kívánt létrejönni, mert a gyermekeknek szükségük van a szabad játékra, a mesékre, a képzeletre és kreativitásra, hogy később magabiztosan állják meg a helyüket az életben. Kis létszámú fix csoportokban foglalkozunk korosztály szerint 5-12 évesekkel heti egyszer, két órában integratív módszereket segítségül hívva, mely segíti a gyermekek lelki egészségét, önbizalmát. Egy tér, ahová később kamaszként is tartozhatnak, ahol igaz barátokat szerezhetnek és ahol teljes elfogadás veszi őket körül. A tágabb keretek biztosítják azt, hogy önfeledten szárnyaljanak, hiszen ez a heti két óra csak róluk szól, értük van.
Rólunk
Itt olvashattok arról, hogyan is jutottunk el az Életfa Játéktér megalapításához, miket tartunk fontosnak, mik az alapelveink, mottónk. Betekintést nyerhettek személyiségünk, lelkünk egy darabkájába, illetve megismerhetitek tanulmányainkat.
Galériánkban betekintést engedünk néhány szuper pillanatunkba az óráinkról, táborunkról.
Blog
Hasznos cikkeket olvashattok gyermeknevelésről, a gyermeki lélekről, mesevilágról, pszichológiáról. Igyekszünk hatékonyak lenni, ezzel is segítve és könnyebbé varázsolni az esetleges nehézségeket. Találtok könyvajánlókat felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Érdemes betekinteni ;)
Jelentkezés
Órarendünk itt megtekinthető, illetve érdeklődését, beiratkozási szándékát, kérdéseit várjuk szeretettel!